Címlap Fesztiválok EFOTT Csúcsformában az EFOTT!

Csúcsformában az EFOTT!

Minden előzetes számítást felülmúlt a 2010-es EFOTT: a tavalyi rekordot megdöntve öt nap alatt 68 512 résztvevője volt az orfűi fesztiválnak. A fiatalok fájó szívvel bontottak sátrat és hagyták el a csodálatos helyszínt.

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának zárónapja is kivételes programmal szolgált. A Ladánybene 27 és a Ganxsta Zolee és a Kartel EFOTT-on adott jubileumi nagykoncertjei után hasonlóan meghatározó pillanatok következtek: a Kispál és a Borz utoljára lépett fel hazai pályán. Előtte azonban a Belmondo és a Belga táncoltatta meg a fiatalokat.

A Kowalsky meg a Vega koncertjén már zsúfolásig telt a nagyszínpad előtti tér, a Kispál és a Borz utolsó „hazai” fellépésére pedig már egy gombostűt sem lehetett leejteni a fesztivál területén. Még a színpadokat elválasztó úttestek is megteltek fiatalokkal, akik együtt énekelték a zenekarral a jól ismert dalokat.

A fesztivál záró napján közel 18 ezren buliztak, és búcsúztak az idei EFOTT-tól, amely minden eddiginél nagyobb tömeget vonzott. Az új számítógépes beléptető – és nyilvántartó rendszernek köszönhetően a szervezők már látják a résztvevők pontos számát, amely megdöntve a tavalyi rekordot 68 512 főt mutat.

A fesztivál szervezői az EFOTT ideje alatt egy jelentős támogatóra is szert tettek: a kánikulában gazdag időjárásra, amely a zenei élmények mellett igazi nyaralássá varázsolta az Orfűn töltött napokat.

EFOTT – Csak szabadon…

Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
 

VideoBox

You need Flash player 6+ and JavaScript enabled to view this video.

Lista: 0 | 1

Party - Arcok

There are no images available in the gallery.

Fesztiválok 2010.